A 13. havi nyugdíj maximalizálása a program szerint 60 milliárd forint megtakarítást jelent. A programban olvasható egy másik, mellbevágó számadat is – a már ismert makroszámokon túl -, amely szerint 2008-ban a magyar állam 160 milliárd forintot nyújt a MÁV-Start Zrt.-nek.
Az összeg nemcsak a nyugdíjakon történő spórolással nyert összegnél magasabb, hanem annál az összegnél is, amit az állam szociális segélyekre költ, holott nem kevesen gondolják, hogy gondjaink jelentős részben az „ingyenélők eltartásából” adódnak. A munkaerő-piaci alapban az álláskeresési járadékok fizetésére elkülönített összeg is csak 100 milliárd forint körüli.
Befagyhat a 13. havi nyugdíj www.fn.hu (2008. dec. 19.)
Látszik a szövegből, hogy csak véletlenül bukkant rá az újságíró az adatra, de máris megdöbbent. Történelmi pillanat, mondhatnánk kis túlzással, van arra esély, hogy ne legyen veszteséges a vasúti személyszállítás. Igaz, ennek megvan az ára.
Most persze lehet arra gondolni, hogy nem kellene ennyit vasútra költeni, csak a döntéshozók is csak vakaróznak. Mondjon valaki jobbat! Vasutat bezárni politikai okok miatt nem lehet, és a felszámolás egyébként is sokba kerülne, a forgalom szüneteltetése az egyetlen lehetőség. Csakhogy azzal nem biztos, hogy sokat meg lehet takarítani.
A vasút ügye nehéz, és az európai országok általában azt az egy megoldást tudják választani, hogy elköltenek rá jó sok pénzt. Nálunk most rászánta magát a politika, innentől a vasútnak kell bizonyítania: ilyen körülmények között normális szolgáltatást tud nyújtani.